A kormány az oktatás területén a következő négy évben mintegy 200 milliárd forint értékben vásárol 560 ezer tanulói és 55 ezer tanári notebookot – jelentette be Kásler Miklós emberi erőforrásminiszter a köznevelés fejlesztésével kapcsolatban
Szerző(k): Szepesi AnitaA lengyel kormány ellenőrzési hivatala azt találta, hogy katasztrofálisan rossz színvonalú volt a távoktatás színvonala a járvány alatt, mert az oktatási tárca hanyagul szervezte meg az online tanítást.
Szerző(k): Komócsin SándorAzonnali, jelentős béremelést ígér a pedagógusoknak az ellenzék a kormányváltás után. A vidékfejlesztési forrásokat látványberuházások helyett gazdaságélénkítésre fordítanák, a mezőgazdaságban is a munkahelyteremtő beruházásokat támogatnák. Az általános rezsicsökkentés helyett szociális alapon nyújtanának energiatámogatást, az uniós és állami forrásokat szigetelésre, a távhőrendszer korszerűsítésére költenék, és lehetővé tennék a szélenergia hasznosítását is.
Szerző(k): Domokos ErikaAz elektromos autók hatása a világunkra sokkalta árnyaltabb és szerteágazóbb, minthogy azt egy-két mondatban össze lehessen foglalni. Közép-Kelet Európában most éppen oda érkeztünk meg ezügyben, hogy ideje megvizsgálni: valóban jót tesz-e az elektromos autók terjedése a gazdaságnak? A Napi.hu podcast mai vendége Hidi János, a Cambridge Econometricsnél a fenntartható befektetések vezetője - aki egy, e tárgyban végzett nemzetközi kutatás egyik irányítója is.
Szerző(k): Szabó M. IstvánKét év után újra megtartják a tavaszi szóbeli érettségi vizsgákat.
Szerző(k): Csernátony CsabaNéhány év és beépülhetnek a Magyar Nemzeti Bank által létrehozott alapítványok a jegybank központi vagyonába. Az uniós statisztikai hivatalnak küldött irat szerint eleve ez is volt a terv, ami időben megcsúszott.
Szerző(k): Rácz GergőNéhány napja, január 28-án tartották Keszthelyen Európa első agrár-felsőoktatási intézménye, a Georgikon alapításának 225. évfordulójára emlékező jubileumi év nyitórendezvényét. Nehéz elképzelni, de reális esélye van annak, hogy néhány éven belül nemcsak az alapításról, hanem magának az intézménynek a puszta létéről is már csak megemlékezni tudnak majd a keszthelyiek.
Szerző(k): EconomxAz Európai Parlament Magyarországi Kapcsolattartó Irodája és az Engame Akadémia a hétvégén a világ legrangosabb középiskolás vitaformátumában megrendezte az eddigi legnagyobb, országos angol nyelvű vitaversenyt.
Szerző(k): Rácz Gergő